200 videó
Christoph Willibald Gluck (Erasbach, 1714. július 2. – Bécs, 1787. november 15.) német zeneszerző.
Az oberpfalzi Erasbachban született 1714-ben hatgyermekes családban. A család Csehországba költözött 1717-ben, atyja főerdészként dolgozott Philipp Hyazinth von Lobkowitz szolgálatában. Első zenei tanulmányait is Csehországban végezte. „Atyám főerdész volt Csehországban, és engem is erdésznek nevelt. Akkortájt a zene volt a legnépszerűbb őrület. Sajnos, e művészetbe én is beleszerettem, nagyon gyorsan fejlődtem és számos hangszeren tudtam játszani. Az egész lényemet a zene iránti szenvedély fűtötte és lemondtam az erdészeti karrierről.” – írja Gluck visszemlékezésében. Szülőföldjét 1731-ben hagyta el, mert apja nem támogatta zenei ambícióit. Prágába költözött, és beiratkozott az egyetemre (matematikát és logikát tanult, de tanulmányait nem fejezte be), miközben megpróbált zenészként boldogulni. 1735 végén, Bécsbe kerülése után figyelt rá fel Melzi lombard herceg, kivel Milánóba utazott, majd Sammartininél folytatta zenei tanulmányait. Első operáját, a Metastasio szövegkönyvére írt Artaserset Milánóban mutatták be 1741-ben, december 26-án, a karneváli szezon nyitóakkordjaként. Ezután több operáját mutatták be Itáliában, jellemzően Metastasio librettóira: Demetrio (Velence, 1742), Demofoonte (Milánó, 1743), Tigrane (Crema, 1743), Sofonisba (Milánó, 1744), Ipermestra (Velence, 1744), Poro (Torino, 1744), Ippolito (Milánó, 1745).
1745-ben elfogadta a King's Theatre meghívását és Londonba ment, ahol két operáját mutatták be. (La caduta de'giganti és Artamene) Ugyanitt ismerkedett meg Händellel. Drezdában is sikert aratott 1747-ben. Egy évre rá karmesternek szerződött a hamburgi Mingotti társulathoz. Velük mutatta be Koppenhágában La contesa de Numi című színpadi szerenádját. Locatelli társulata, melynek egy ideig Gluck is tagja volt, 1750-52-ben Prágában két operáját (Ezio, Issipile) játszotta.
Echo et Narcisse
Bécsben telepedett le 1752-ben. Sachsen-Hildburghausen herceggel és zeneakadémiájával szoros kapcsolatban állt. 1774-ben kinevezték a császári és királyi udvari zeneszerzőjévé. Bécsben főként olasz operákat, vaudeville-komédiákat és opéra-comique-okat írt. Meglehetősen újszerűek voltak táncdrámái, melyeket közösen alkotott a koreográfus Angiolinivel és a költő Calzabigivel.
Első reformoperáját, az Orfeo ed Euridice-t 1762-ben mutatta be, ennek szövegkönyvét Calzabigi írta. Őtőle származik az Alceste (tragedia messa in musica, Bécs, 1767) és a Paride ed Elene (1770) librettója is. Összefoglalta reformelképzeléseit a két opera előszavában, mely szerint a zeneszerző a drámai gondolatot szolgálja, a lelkiállapotot tükröző zenekar-kíséretes dallamos recitativóval váltsa fel a secco recitativókat, és szerepeltessen kórusokat, melyek az antik dráma szellemét idézik.
A reformoperák mellett Gluck továbbra is komponált hagyományos olasz operákat, melyek jelentősége azonban már kisebb. 1772-től együtt dolgozott Bailli Le Blan Du Roullet-val, a bécsi francia nagykövetség attaséjával, aki Racine Iphigénie-jét (Iphigénia Auliszban) librettóvá dolgozta át, ezt Párizsban mutattak be 1774-ben. Az Orfeo és az Alceste is operaszínpadra került Párizsban, átdolgozva és franciára fordítva. Fokozatosan fogadta el Gluck operáit a francia közönség, az Iphigénie en Tauride egyértelmű sikert aratott. 1779-ben komponálta utolsó operáját, az Écho et Narcisse-t.
Gluck 1787-ben halt meg Bécsben.
